Nagyobb térképre váltás
Címünk: 7635 Pécs, Mikszáth Kálmán u.26.
Mobil: +36 30 70l 8280
Telefon: +36 72 442 86l
Email: zzz.kft@t-online.hu
A Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj elnyerésével vállaltam egy „Így kutattunk mi” blog indítását, amely első körben a kutatási téma aktualitását, jelentőségét ismerteti, majd a kutatás záró etapjához érve az eredményeket rendszerezi az irodaterek ergonomikus és gazdaságos kialakítása területén.
A téma az Irodaterek újragondolása az információs társadalom igényei szerint: kommunikáció + koncentráció = innováció, amely az innovatív irodakoncepciók alkalmazásának lehetőségeit és ezek hatásait vizsgálja a munkavállalók és munkáltatók szempontjából, majd arra keressük a választ, milyen építészeti vonatkozásai vannak az alkalmazhatóságnak Magyarországon a jelenlegi épületállományon belül.
Lehetne jobban is?
Vajon mennyire elégedett az irodákban dolgozó többség a munkakörülményeivel? Támogatja a munkakörnyezet a produktív munkavégzést? Ha nem, mik a zavaró tényezők? … ezeket a kérdéseket tettük fel a kutatás kezdetekor, melyeket rögtön a “Lehet-e jobb feltételeket teremteni – az építészet eszközeivel?” követett.
A kutatás célja megmutatni azt, hogy a meglévő, használati értékét tekintve leamortizálódott épületállományból is lehet vonzó, inspiratív munkakörnyezetet teremteni, melynek megtérülése a használathoz mérten viszonylag rövidtávú.
A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A Blogot ezen az oldalon követheti: http://smarteroffice.wordpress.com/
A fenntartható fejlődés közgazdasági aspektusait a 2009-es gazdasági válság mindinkább a figyelem középpontjába helyezte, így a munkavégzés formáit, idejét, körülményeit is. Sokan a termelékenység növelésében látták, illetve látják a kilábalás kulcsát, viszont az elmúlt évtizedek rohamosan fejlődő technológiáinak köszönhetően napjainkra az egy munkaóra alatt termelt javak a többszörösére rúgnak, mint pl. 1920-ban, amikor például Ford bevezette gyárában a 8 órás munkaidőt. A legújabb adatok szerint a munkában töltött órák száma nincs egyenes arányban az ország termelékenységével és sikerességével (lásd az átlag 1400 órát dolgozó németek vs. a 2000 órát robotoló görögök) , ezért a megoldás máshol keresendő. A világ vezető gazdasági hatalmainak GDP összetételét vizsgálva kiderül, hogy a XX. században a szektorok közötti megoszlás nagymértékben átrendeződött. Míg az 1920-as években az USA által termelt javak 20 százalékát a mezőgazdasági szektor adta, ez mára 2%. A tercier és kvaterner szektor termelésével szemben az ipar is alul marad, és a foglalkoztatottak számát tekintve még differenciáltabb a kép, hiszen a gépesítés miatt egyre csökken az élő munka aránya az ipari szektorban világszerte. Az is tény, hogy az elmúlt 3 évtizedben a termelékenységi érték növekedési ütemében egyértelmű hanyatlás fedezhető fel a legtöbb OECD országban. Ezek a folyamatok a társadalmakra nézve egyre nagyobb terhet jelentenek a munkanélküliség problémáin keresztül a család háttérbe szorulásáig. Bertrand Russell már 1932-ben, a Semmittevés dicsérete c. esszégyűjteményében arról értekezik, ha mindenki csak 4 órát dolgozna, a munkanélküliség nem jelentkezne kóros mértékben (akkoriban is gazdasági válság volt), mindenki boldogabb, elégedettebb lehetne. James Vaupel, a Max Planck Intézet demográfiai kutatásokért felelős részlegének alapítója és vezetője szerint az egész társadalmat vizsgálva szerencsésebb lenne, ha mindenki csak heti 25 órát dolgozna, de akár 80 éves koráig is: a fiatalabb években több idő jutna a barátokra és a családra, sportolásra, egészségmegőrzésre, idős korban pedig nem érezné magát feleslegesnek, örülne a tartalmasan eltöltött időnek, – így az elöregedő társadalom problematikája is megoldódna. Ennek az elképzelésnek persze vannak vitatható pontjai, és radikális lépést ez irányban egy kormány sem tett – a franciák 35 órás munkahetet bevezető kísérlete messze elmarad a 25 órát célzó elképzelésektől – a legnagyobb ellenállás mégis talán korunk munkakultuszából fakad: egyszerűen sikk nem ráérni. A munkamánia napjainkra betegséggé vált, a rehabilitációs programok hemzsegnek a magát teljes kiégésig hajszoló, mások által sikeresnek tekintett menedzserektől. Egyetlen munkáltatónak sem célja a legsikeresebb, legproduktívabb munkavállalóit elveszíteni, így az egészséges munka-élet egyensúly feltételeinek megteremtéséhez egyre gyakrabban az esztétikus, változatos, inspiratív munkakörnyezet biztosításában látják a megoldást. Magyarországon a tendencia még szórványos, a legsikeresebb startupok dolgoznak hasonló koncepciókkal.
A kutatásunk egyik fő iránya annak vizsgálata, hogy hazánkban még mindig a hagyományos középfolyosós cellás kialakítású irodaház típusa a leginkább elterjedt , illetve vannak-e alternatívái? Vagy egyáltalán, mint igény, megfogalmazódott-e már a működtetőkben és a használókban, hogy valami másra van szükségük, hiszen innováció csak ritkán történik egymástól izoláltan, zárt ajtók mögött. A szellemi bizsergést az információáramlás generálja, aminek a falak a korlátai. Ahol már felismerték a változások hatását és szerepét a munkafolyamatokra, a termelékenységre, ott egyre inkább előtérbe kerül az elmélyült, egyéni munkavégzés mellett az állandó kommunikáció fontossága, amely nem csak tervezetten, tárgyalótermekben kap helyet: az informális találkozások közben spontán alakuló beszélgetések is fontos elemei az információáramlásnak. Magyarországon ezeknek az elveknek a szem előtt tartásával alakított ún. kombi iroda igazi népszerűségre nem tett szert, vagy a válság évei pont akkor köszöntek be, amikor a nyitottság inkább már egyterű irodákat eredményez a jobb helykihasználtság reményében, a zavaró tényezők (akusztika, elvonulás lehetőségének hiánya, egyhangúság) figyelembe vételének mellőzésével.
A kutatás első lépése az 50-es, 60-as, 70-es években emelt hazai irodakomplexumok feltérképezése egyrészt tervtári gyűjtéseken keresztül, illetve helyszíni felmérésekkel, hallgatók bevonásával. Ezek alapján láthatóvá válna, milyen átépítések voltak szükségesek az elmúlt évtizedekben, mennyiben változott a használat jellege, mennyi a négyzetméterenkénti üzemeltetési költség, hány négyzetméter jut egy dolgozóra stb.
A tervtári munka alapvetően a Lechner Lajos Tudásközpont Dokumentációs Központjában zajlott, ahol már előkészítve vártak bennünket az online rendszerben betekintésre kiválasztott tervek. A 4 “békányi” tervanyag áttekintése után próbáltunk pár jellemző épülettípust választani, melyek alaprajzait szkennelve költségtérítés ellenében elhozhattuk, jelenleg a feldolgozásuk folyik, hogy a vizsgálatainkhoz fel tudjuk használni őket.
A levéltári szerzemények mellé sikerült Pécs néhány jellegzetes irodaépületének tervrajzait az üzemeltetési osztályokon keresztül megszerezni, ami mindjárt néhány nehézséggel szembesített.
Az 1960-as években előszeretettel építkeztek előregyártott vasbeton váz használatával, így a Nagy Lajos Király útján álló “testvér” irodaépületek (ugyanaz az épület, 90°-ban elfordítva került megépítésre), ill. a valamikori Kesztyűgyár irodaépülete is UNIVÁZ rendszerrel készült. Az alaprajzi flexibilitást, a munkaállomások áthelyezhetőségét napjainkban un. tojástálcás monolit álpadlóval oldják meg új építés esetén, melynek nagy előnye a klasszikus szerkezetekhez képest jobb akusztikai tulajdonsága, alacsonyabb szerkezeti magassága, kedvezőbb költségei. 15cm körüli magasságával pont egy lépcsőfoknyit lehetne emelni a padlószinten, hogy biztosítsuk a teljes infrastruktúrát, technológiai mobilitást – a megszokott fali csatlakozók nélkül. Az elképzelést sajnos keresztül húzni látszik az a tény, hogy hazánkban rendkívül szerényen és gazdaságosan mérték a belmagasságot – a néhol 260cm-t is alig éri el, és a gerendák 30cm-es lelógásáról még nem is beszéltünk. Bár a mai korszerű technológiák alkalmazása egy felújítás, átalakítás keretében is egyszerűnek tűnt, a valóság ezt felülírni látszik.
Elérkeztünk kutatásunk következő kihívásához: amikor az előre jól kigondolt, Európa szerte működő megoldás egy helyi sajátosság miatt speciális adaptációra kényszerül. A lehetségesnek tűnő alternatívák legnagyobb baja viszont ugyanaz, ami mai állapotban is – a kötöttség. Az a körülmény, amitől egy változatosabb, innovatívabb munkakörnyezet, boldogabb dolgozók reményében szabadulni szerettünk volna…